Egy kis menyasszonyi ruhatörténet...
A menyasszonyi ruha története évszázadokra nyúlik vissza. Az idők során folyamatosan alakult, szépült, modernebbé vált, olyannyira, hogy ma már semmi sem szab határt a képzeletnek és a legextrémebb ruhaálmok is megvalósulnak a hagyományos formák mellett. Tudták azonban azt, hogy a hagyományos fehér, nem is mindig volt hagyományos?

Menyasszonyi ruhaRégen például a hűséget a zöld szín jelképezte, ezért ez a szín dominált a menyasszonyi ruhadivatban is a 16. század elejéig. Ezt követte a vörös színű ruha, mely szintén kedvelt viselet volt, hiszen jómódot, hatalmat képviselt. Majd a vörös színt, akármilyen furcsának is hangzik a fekete váltotta fel. Eléggé hihetetlen igaz? De mivel a fekete volt a legünnepélyesebb viselet, s a menyasszonynak természetesen a legünnepélyesebbet kellett viselnie, így egy ideig a fekete menyasszonyi ruha terjedt.

Sőt volt, ahol nem is létezett menyasszonyi ruha. Hogy hogyan lehetséges ez? Korábban nem volt általános gyakorlat, hogy erre az alkalomra külön menyasszonyi ruhát készítsenek, hanem a meglevő legszebb, legújabb ünnepi ruhadarabokból állították össze a lakodalmi öltözetet. Tehát a menyasszonyi viselet megegyezett az illető tájegység ünnepi viseletének darabjaiból hagyományos módon összeállított öltözettel.

A fehér szín csak igen későn, a 18. században kezdett belopózni a divatba, s végül mint a tisztaság és az ártatlanság szimbóluma vált ismertté, s kiterjed az egész viseletre, s a kiegészítőkre is. Manapság a fehér szín mellett, egyre divatosabb az ekrü is, mely leginkább egy törtfehér színre hasonlít, s sokat elegánsabbnak is tartják a fehérnél. Ezen kívül a mai divatban találhatunk színes anyagokat, csipkéket, szelídebb, pasztell színű árnyalatokat, mint a rózsaszín, barackvirág, sárga, halvány kék és halvány zöld, de vannak élénk színű, például sötétbordó, lila, narancssárga színű csipkék, selymek, gyöngyök, virágok is.

Vidéken a menyasszonyi ruha tájegységenként változott, s néhány helyen ma is őrzik a hagyományokat, például ma is fekete bársony szegésű a széki menyasszony szoknyája, illetve Erdélyben ma is színes, gyakran piros díszítésű a menyasszonyi viselet. Az ünnepi viselet általában nagyon színes, virágokkal, gyöngyökkel és szalagokkal gazdagon díszített volt. Ezt a mai menyasszonyi ruhákban is egyre inkább felfedezzük, hiszen vannak már gyönggyel kirakott, vagy hímzett ruhák is, melyek kelendőbbek az egyszerű formájú, minden díszítés nélküli ruháknál.

Ma már egyre kevésbé számít, hogy mit is jelképez egy szín, hiszen mindent a divat irányít. Mindenki a legújabb, legszebb, legdivatosabb ruhát akarja „megszerezni" magának...

 

Hírek, Aktualitások

nyitva tartás
2012.01.19

FIGYELEM!
A nagy havazás miatt kérjük,
 ne álljanak be az udvarra 
autóval, mert nincs hely!!!
Köszönöjük!
Tovább...
esküvői ruhakölcsönzés
2012.01.04
Figyelem!

Koszorúslány, menyecske
és áldozó
ruha próbára a farsangi
szezon uán lesz lehetőségük,
ezért kérem, hogy márciusban
 jelentkezzenek be!
Tovább...
áldozó ruhák
2011.05.08

Újdonság!!!

Mostantól keresztelő ruhák
 is kölcsönözhetőek!
Tovább...

Eladó ruhák

Menyasszonyi ruhák kiárusítása
2011.03.13
Profil szűkítés miatt
 menyasszonyi ruháinkat
 most 20-60 ezer forint
 közötti áron
megvásárolhatják!
Tovább...
iefix