2023 Júniusában felújítás miatt zárva tartunk!
Bizony, már 10 év is eltelt, mióta ebbe a szép nagy helyiségbe költöztünk. Így aktuálissá vált a kölcsönző eladóterének és mellékhelyiségeinek felújítása. Az árukészlet elhelyezése meglehetősen nagy problémát jelent ilyenkor, és eléggé időigényes is. S mivel a mesteremberek sem tudnak füttyszóra pattanni, a munkálatok során csúszás is lehetséges az eltervezett időponthoz képest. Ezért a ruhakölcsönzés ebben az időszakban nem lehetséges. Csak a már korábban lefoglalt ruhákat tudjuk kiadni egy előre egyeztetett időpontban.
Júliusra és augusztusra már be lehet jelentkezni, ez alapján eseti nyitvatartással fogunk üzemelni.
Addig is a honlapról tudnak tájékozódni, hogy milyen kínálattal rendelkezünk. Minden jelmez, ruha terméklapján részletes információ található arról, hogy mekkora méreteink vannak valamiből és mit tartalmaz egy-egy öltözék a megadott kölcsönzési díjért. Ahol tudtunk, több képet is feltettünk, lapozzák a képeket! Arra, hogy szabad-e az adott időpontra egy konkrét ruha, telefonon tudunk tájékoztatást adni. Szívesen segítünk telefonon is, de szóban nem tudnak lefoglalni semmit, csak személyesen. Ruhapróbához kérjenek időpontot: 06-20/44-44-388
Ha az ország távolabbi pontjára szeretnének kölcsönözni, kérjük e-mailben vegyék fel velünk a kapcsolatot! Postázásra csak - előre utalásos számla ellenében - jelmezek kölcsönzése esetén van lehetőség -június kivételével. Koszorúslány ruhákat csak személyesen tudnak kikölcsönözni és átvenni, de amennyiben megvásárolják azokat, úgy postázzuk. A terméklapokon olvashatóak az eladási árak, de csak akkor, ha eladó az adott termék.
Köszönjük megértésüket!
Szeptember 04-től újra a minden napos nyitvatartásunkkal várjuk Önöket!
Kellemes nyári pihenést kívánunk!