Aktuális ajánlatunk

Hírek, újdonságok

Jelmezt, alkalmi ruhát, táncruhát kölcsönözne?

Amikor 14 évesen az volt az álmom, hogy óvónő legyek, még nem tudhattam, hogy sikerül-e elérnem. Miután megvalósult, végképp nem gondoltam volna, hogy évekkel később ruhakölcsönzéssel fogok foglalkozni. Így hozta az élet, s szépen lassan beletanultam a menyasszonyi ruhakölcsönzésbe.
Már az elején is megmutatkozott azonban, hogy jobban vonz az, amikor gyermekekre próbálok koszorúslány ruhát, majd - a fokozódó keresletnek eleget téve - jelmezeket. Így a profilváltás fokozatosan, de szükségszerűen ment végbe.

Azóta is évről-évre igyekszem a felmerülő igényeknek megfelelően megvalósítani a gyermekek - és most már a felnőttek elképzeléseit is. Ha keresnek valamit, amiben nem tudok most segíteni, a következő szezonra már biztosan elkészítem vagy beszerzem az adott ruhadarabot, jelmezt, kiegészítőt.

Szeretem, ha segíthetek színvonalasabbá tenni egy-egy rendezvényt olyan ruhákkal, amilyeneket keresnek. Én is boldog vagyok, ha egy kisgyermek önfeledten ugrál örömében, amikor magára ölti a mi jelmezeinket, koszorúslány ruháinkat. Vagy ha elégedettségüket fejezik ki a felnőttek, amikor megtudják, hogy a ruha, amit kiválasztottak minden kiegészítőt tartalmaz, nem kell már kalap, kesztyű után szaladgálniuk.
Munkámat már több éve varrónő is segíti, így az árukészletet úgy tudtuk átalakítani, hogy az komplex és komfortos legyen mind nekünk, benne dolgozóknak, mind a hozzánk betérőknek. Már évről-évre visszatérő vásárlóink vannak. Aki egykor a „menyasszonyom” volt, ma már a második, harmadik gyermekének kölcsönzi a keresztelő, áldozó vagy koszorúslány ruhát - s mivel eltelt már 18 év - akad közöttük, akinek a szalagavatós táncruháját is.
Továbbra is igyekszünk a legtöbb olyan igényüket kielégíteni, mely a profilunkba vág, s kérjük, hogy fejlődésünket továbbra is segítsék kéréseikkel, ötleteikkel, hiszen ez a mi húzóerőnk.